Mit milyen oltalommal lehet levédetni?

Biztos, hogy a szabadalom az Ön számára megfelelő oltalmi forma?

Van egy ötlete, de nem tudja hogy pontosan mivel lehetne levédetni?

Számtalanszor találkoztam már azzal, hogy a pontos jogi terminológiát nem ismerő érdeklődők "nevet" illetve "védjegyet" akartak "szabadalmaztatni". A szellemitulajdon-védelem területén kevésbé jártás átlagember a "szabadalmaztatás" fogalmát sokszor a lajstromozott oltalom megszerzésének szinonimájaként használja. Azonban a szellemi tulajdon-védelem eszköztárában a szabadalom csak az egyik lehetséges oltalmi forma, adott esetben lehetséges, hogy valójában nem a szabadalom a megfelelő jogintézmény a kívánt védelem elérésére.

Az alábbi táblázat összefoglalja, hogy az egyes szellemi teljesítmények milyen oltalmi forma keretében oltalmazhatók.

Megoldás

Milyen oltalommal védhető

Jogszabály

pusztán egy ötlet, konkrét megvalósulás nélkül

nem élvez oltalmat

-

név, szó, szóösszetétel levédése valamely áruval vagy szolgáltatással kapcsolatban

védjegy

1997. évi XI. törvény a védjegyek és földrajzi árujelzők oltalmáról

ábra (logó) levédése valamely áruval vagy szolgáltatással kapcsolatban

védjegy

1997. évi XI. törvény a védjegyek és földrajzi árujelzők oltalmáról

műszaki jellegű megoldás, termék, szerkezet

szabadalom, használati mintaoltalom

1995. évi XXXIII. törvény a találmányok szabadalmi oltalmáról
1991. évi XXXVIII. törvény a használati minták oltalmáról

műszaki eljárás

szabadalom

1995. évi XXXIII. törvény a találmányok szabadalmi oltalmáról

biotechnológiai találmány

szabadalom

1995. évi XXXIII. törvény a találmányok szabadalmi oltalmáról

számítógéppel megvalósított találmány

szabadalom

1995. évi XXXIII. törvény a találmányok szabadalmi oltalmáról

szoftver

szerzői jogi oltalom

1995. évi XXXIII. törvény a találmányok szabadalmi oltalmáról

irodalmi, tudományos, művészeti művek, zeneművek, film, képzőművészeti, fotóművészeti alkotás, építészeti alkotás, adatbázis

szerzői jogi oltalom

1995. évi XXXIII. törvény a találmányok szabadalmi oltalmáról

forma, külső kialakítás

formatervezési mintaoltalom, térbeli védjegy, szerzői jog

2001. évi XLVIII. törvény a formatervezési minták oltalmáról
1997. évi XI. törvény a védjegyek és földrajzi árujelzők oltalmáról
1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról

növényfajta

növényfajta oltalom

1995. évi XXXIII. törvény a találmányok szabadalmi oltalmáról

Ötödik rész: a növényfajták oltalmáról

internetes azonosító

domain név

-


Amennyiben nevet vagy logót szeretne levédetni kérem, kérem látogasson el a vedjegylevedes.hu oldalra.

Amennyiben arra kíváncsi, hogy a védjegyek levédésvel kapcsolatban miben segíthet egy ügyvéd, kérem, látogasson el a vedjegyjogasz.hu oldalra.

Ha domain nevekkel kapcsolatban lenne kérdése, a vedjegydomain.hu oldal megtekintését javaslom.

Amennyiben a szerzői jogi oltalomról, vagy a formatervezési mintaoltalomról szeretne többet megudni, kérem tekintse meg az IP Law blog szerzői joggal illetve formatervezési mintaoltalommal foglalkozó összefoglalóit.

levédetés, levédés, szellemi tulajdon levédése, szellemi tulajdon levédetése, név levédése, név levédetése, ábra levédése, ábra levédetése,