Amit a szabadalmi bejelentésről és a szabadalami oltalomról tudni érdemes

Kérdése van hogy mit, hol, hogyan lehet szabadalmaztatni?


A szellemitulajdon-védelem területének talán legösszetettebb területe a szabadalmi jog. Ez adta az alapötletet, hogy szükség van egy olyan tájékoztató oldal létrehozására, amelynek célja, hogy a honlapra látogató könnyen érthető módon megtekinthesse a "szabadalmaztatással", azaz a "találányok levédésével", (a jogi terminológiát használva a szabadalmi bejelentéssel) kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Egy új műszaki ötlet értékes tőkévé válhat egy vállalkozás számára, adott esetben a piaci siker kulcsa is lehet. A siker egyfajta mércéje pedig az, ha ezt a jól kitalált ötletet, illetve annak megvalósítását engedély nélkül más is hasznosítani kívánja. A jogtalan hasznosítás megakadályozása érdekében szükség van arra, hogy az adott találmányt szabadalomként kellő időben bejelentsük, azaz "szabadalmaztassuk".

Személy szerint úgy vélem, hogy mindenekelőtt tisztázni kell azokat a jogi alapfogalmakat, amelyek nélkülözhetetlenek a szabadalmak világának megértéséhez. Ezért mindenekelőtt az oldal "mit hogyan lehet levédetni" menüpontjának megtekintését javaslom.

Amennyiben az oldalon található összefoglalókkal, leírásokkal kapcsolatban bármilyen kérdése van, kérem, keressen bátran az alábbi email címen:

 


Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyezned kell a JavaScript használatát.

 
általános tudnivalók a szabadalmaztatásról, szabadalmak levédésérl